A német nyelv védelmében

A német nyelv - mint a régi indoeurópai nyelvcsalád legfejlettebb ágának, a germánnak, pontosabban nyugati (egyes forrásokban déli) germán nyelveknek egyik tagja- méltán váltotta és váltja ki mind a pozitív, mind a negatív érdeklődést az emberekből léte során. A nyelv vérpezsdítő tempója, gazdag és egyedi nyelvi és nyelvtani formakincse, logikához igazodó, fejlett, de világos szerkezete, és a többi európai nyelvtől eltérő különös ritmikája a nyelvi és kulturális értékek olyan skáláját jelenti, mely más nyelvekben nem jelentkezik ilyen töményen sűrítve. E vonzó nyelvanyag iránt érdeklődők azonban nem mindig a megfelelő alázattal közelednek ehhez a csodálatos nyelvkincshez. A felületes megismerést követő, minél előbbi, gyors elsajátításra való törekvés nem a nyelv szeretetét, megbecsülését, hanem olcsó lejáratását eredményezi.

A nyelvben rejlő csodálatos, regionális-történeti-stílusbeli sokrétűség felületes, vegyes svédasztalhoz hasonló tálalása megalázza azt. A ,,tiszta forrás", az ,,anyanyelvi kultúra", valamint a ,,német nyelv egyéni rögtönzésének" jelszavaival bűnösen visszaélnek mindazok, akik felkészületlenül, felületesen, gyengén elsajátított, többféle vidékről összeválogatott dialektusok, hablatyolások és szlengek sokaságával árasztják el beszélgető partnerüket. A nyelv évszázadok alatt számtalan ,,nyelvtehetség" (pl. Martin Luther, Friedrich Blatz vagy a Grimm testvérek) sora által kicsiszolt gyűjtéseit, könyveit csak igényes válogatásban és azoknak a szabályoknak rendszerezésben, a német nyelv tipikus vonásait művészien kidomborítva, a szenzáció keresése nélkül kiérlelt, stílusos előadásban szabad csak tanítani és népszerűsíteni, nem pedig aprópénzre váltva, lehetőleg minél kevesebb munkával, egymással versenyt futva, minél gyorsabban, olcsón és hígan kiárusítani azt. A nyelv egy olyan, többnyire kreativitásra is épülő immateriális, vagyis szellemi javakra épülő jelenség, mely a kommunikáció iránytűje. Nem önmaga, vagy más kommunikációs ,,eszköz" reprodukciója, hanem éppenhogy egy útjelző minden más forrás számára. A nyelvet kell követnie a kisebb csapatoknak, nem neki kell mennie mások után. Több 100 millió eurónak megfelelő és több ezer munkáskéz humán erő birtokában kialakult az elmúlt 100 évben egy olyan piac, amiben az átlag embernek is elérhető lett ugyan egy nyelvi tankönyv, ellenben tény, hogy a tengeren hánykolódó, sokszor poros ,,nyelvi" motort is fel kell frissíteni, de nem olyan módon, ahogy ezt sokan gondolják, teszik. Sajnos vannak olyanok, akik bizonyos szint után egyszerűen ingert éreznek arra, hogy könyvet írjanak, ezáltal pedig a piac igényszintje az elmúlt pár évben folyamatosan jéghegynek ütközik és lassan, de biztosan süllyed el, mert mindenki 3 hónap alatt megírja, 2 hónap alatt pedig kiadatja a könyvét, mert azt hiszi a nyelvről, hogy tudja. Sajnos az egyik nap tanítja a másikat egy idegen nyelvnél, de még egy anyanyelvnél is. Az, aki azt hiszi, hogy már tudja az adott idegen nyelvet, sohasem lesz képes igazán jól megtanulni azt.

Egy-egy kiváló, megcsodált cikk, film, zene, könyv esetében, egy félnémet ajkú vagy az abszolút külföldi sokszor csak élete derekára, több évtizedes, gyermekkortól való állandó, kemény tanulásával, gyakorlásával, hosszú vívódások során át jut el arra az érettségi fokra, hogy a hétvégi ebéd közben minden egyes szót értsen és értelmezzen a rádióból vagy egy újságból, mely szeme elé kerül. Ezt a hosszú idő alatt megérett és felhalmozott értéket a tanárok, tanítványok egy része mohó, nemritkán ma már üzleti céloktól is sarkallt, referenciákból leadott, igénytelenül sikerhajhászó becsvágya néhány hónap, hét vagy most már nap alatt akarja könnyen, gyorsan, mindenkit megelőzve elsajátítani és elsajátíttatni. Ráadásul, rendszerint nem is egy-két, hanem egyszerre többféle nyelvi stílus, dialektus anyagának felsorakoztatására vállalkoznak, pedig ezek mindegyike rendszerint külön világot jelent, és így nagy fokú, komoly elmélyülést, belső azonosulást és átélést igényel. Nem is lehet alkalmas mindenki mindenféle stílus és dialektus elsajátítására, mert a nyelvnek a sokszor, összetett, komplex és átfogó gondolati íveit, amiket nem lehet csak egyszerű, gyors mondatokban elmondani, a mai gyors világrend fényében nem akarják vagy már nem is tudják befogadni.

Egy valamit értsünk meg, fogadjunk el és tudjunk: Egy idegen nyelv esetén nincs olyan, hogy csak így a jó, vagy ezt csak egyféleképpen lehet megoldani. Ez nem jelenti azt, hogy egyes példamondatokban nem fordulhatnak elő hibák. És pont ezen dologból fakadóan jegyezzük meg azt is, hogy minden egyes becsületes példamondat, megcsinált szerkezet kell, hogy valami határozatlanságot mutasson, pont a nyelv sokszínűsége miatt. Az idegen nyelv esetén az integritás dominál, a német nyelv pedig ékes példa erre, hiszen eredeti teljességében, csorbítatlanságában is lehet beszélni a mai napig, persze a köznyelv és törekvésből megélni akaró nárcisztikus tanárok ezt képesek befolyásolni, hol nagyobb, hol kisebb mértékben.

A német nyelv és benne az évezredes hagyomány éppen olyan gondos filológiai tanulmányozást követel meg magának a népszerűsítés, a továbbadás és közvetítés nehéz és felelősségteljes tanulásában, mint bármelyik nagy költőnk vagy írónk életműve, melyet nem lehet felelőtlenül megkurtítva, felhígítva és angol-német szavakat összekeverve, szabályait önkényesen megváltoztatva kiadni, kinyomtatni vagy egy német költő verseit előadni. Ahogy a magyar művészet és nyelv előtt Arany János, Petőfi Sándor, Bartók Béla, Kodály Zoltán, a Pesovár testvérek és hozzájuk hasonló szellemóriások hajtottak fejet, akkor mint lelkes tanulója e germán nyelvnek, szintén ekképpen adom meg a tiszteletet, beleértve sokszínű, rendszerezett kultúrájának, kiejtése varázsának, tárgyi és szellemi sokszínűségének: Fejet hajtok előtte, méltósággal és igazul tanítom azt!