de-Miért nehéz idegen nyelve(ke)t tanulni magyarként?

Eljött ismét a némethiány csillapító. Egy korábbi bejegyzésben tisztáztuk, hogy nincs nehéz nyelv, hanem attól függ, ki tanulja. Egy spanyolnak könnyebb olaszt tanulni, mint egy japánnak. De egy japán könnyebben tanulja meg a mandarint, mint egy magyar. Mi magyarok mégis nehezen tanulunk és lassan minden idegen nyelvet. Hogy van ez?

Nem kell messzebbre menni, elég, ha azt mondom, hogy egy középszinten magyarul tudó ember 3600 szót, míg egy ugyanilyen szinten németet beszélő 900 szót használ átlagosan. Egyszerűen a többi nyelv buta a magyarhoz. A magyar nyelv nem esett át változásokon sem az elmúlt évtizedekben, sem az elmúlt évszázadokban, sem az elmúlt és ismert évezredekben. Ezzel szemben a többi európai nyelv a mai napig folyamatos változásokon megy keresztül. Némelyik lassabban (pl. a német, skandináv nyelvek), némelyik gyorsabban (spanyol, olasz, román), némelyik rohamtempóban (angol, francia, portugál) változik eredeti ősalakjához képest. Az angol, francia, portugál esetében az elmúlt évszázadok gyarmatosító hadjáratai miatt lehet ezt az eredményt kapni.

Hogy érzékeltessem, hogy az angol mennyire egy barbár böfögés lett az elmúlt 2-300 évben, párhuzamba kell állítsam a német nyelvvel:

Thou beehst nich here. -> "Dú bíszt nik hír".

Du bist nicht hier.

Nem vagy itt.

Az első mondat egy mára óangolnak számító használat. Annyit ,,fejlődött" az angol nyelv, hogy mára kihalt belőle a tegeződés. Igen, jól olvastad, az angol nem tegező, hanem egy magázó nyelv. A mai angolban a ,,you" mellett egyes és többes számban is ,,are" van, ami a többes számban volt használatos, eredetileg. Azért mondjuk mégis tegező nyelvnek, mert a magyar az egyike azon kevés nyelveknek, mely történelme során nem leegyszerűsödik, hanem felerősödik. A magyarban nem volt még akkor magázódás, mikor az angolból kihalt a tegeződés. Széchenyi gróf hozta be, mondván, adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Addig a magyar nyelvben csak tegező forma volt. Amiért jó ez nekünk, hogy a német minta alapján történt ez, ezért (is) könnyebb nekünk németet tanulni.

De nem csak ebben hasonlított a némethez az angol.

Ic weet nich, wannehr he kümmd. (óangol)

Ich weiß nicht, wann er kommt. (német)

(Nem tudom, mikor jön.)

Nagyon szépen látszik, mennyire egymással fejlődtek, mintha csak a mai spanyol és olasz nyelveket akarnám összehasonlítani. És a gyarmatosítás, a sok csatározás, főleg a franciákkal, ,,elújlatinosította" az angolt. Mára mind kiejtésben, mind szerkezetében a franciára hasonlít, mintsem a németre. Ez bő 250 év alatt, iszonyatosan gyors változás. Egy nyelv nem egyik napról a másikra változik, nagyon lassú, sokszor 4-500 éves folyamatok. A német esetében ezért is követhetőbb ez a változás jobban, mert lassabb és csekélyebb mértékben történt. Mégis nehéz sokszor a német is nekünk. Miért?

I. ok

A magyar nyelvben minden egyes hangra külön betűjelet használunk, míg más nyelv maximum betű kapcsolatokra képes csak. A mai angolban már ez sincs, hanem képolvasás alapján tanulnak meg beszélni. Mivel a mi magyar agyunk logikája messze fejlettebb és bonyolultabb nyelvi struktúrával rendelkezik, képtelenek vagyunk arra, hogy könnyen, gyorsan idegen nyelvet tanuljunk. Nem véletlen az sem, hogy a magyarokat nagyon szeretik a külföldi munkaerőpiacokon alkalmazni, sokkal jobb ezáltal a logika által a problémamegoldó képességünk. Emellett százalékos arányban nálunk van/ volt (és lesz is) a legtöbb feltaláló, Nobel-díjas is a történelemben. De számos más előnye is van ennek, hiszen a magyar kultúra többek között ezért is cifrább, mint bárki másé a világon. 

II. ok

Bartók mondotta volt (magyar régmúlt): ,,Ha más nyelvek kultúráját folklórnak tekintjük, a magyart nem tekinthetjük annak. Ellenben, ha a magyar kultúrát tekintjük folklórnak, más népek kultúráját nem szabad annak hívni, mert a magyar az egyetlen, amely páratlanul gazdag a világon." A magyar táncot is számos költő, etnográfus is jellemezte, tudományos írásokban, versekben.

Csak az említés szintjén, pár példa:
,,A magyar egy Pindár: valamerre ragadja negéde,
Lelkesedett tűzzel nyomja ki indulatit.
Majd lebegő szellő, szerelemé olvad epedve,
S búja hevét kényes mozdulatokba szövi;
Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki táncra
(Megveti a lyánykát a diadalmi dagály),
S rengeti a földet: Kinizsit látsz véres ajakkal
A testhalmok közt ugrani hőseivel.
Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.
Ember az, aki magyar tánchoz jól terme, örűljön!
Férfierő s lelkes szikra feszíti erét." (Berzsenyi (,,A táncok" című vers részlete)

,,A magyar táncban ázsiai gravitás (hevesség, méltóság) dolgozik." (Csokonai)

,,Magyar embert ugyanaz az erő fakaszt táncra, mint tavasszal virágzásra a rétet." (Bartók)

Ezen szép kijelentések után, a nyelvet vizsgálva kijelenthető, hogy valami más a nyelvünkben is. Betűket, szótagokat formálunk szavakká, toldalékokkal dolgozunk, ragokkal. Következetesen, észszerűen dolgozik a nyelvünk, ellentétben az angol, német, francia stb. nyelvekkel. Tehát hiába van egy fejlett, világos szerkezete a németnek például, a magyar egy speciális horizont a nyelvek skáláján.

,,A magyar nyelv olyan, mint a kőszikla. Karcolást nem sértett rajta az idő. Nem kér senkitől kölcsön, de van!" - Badiny Jós Ferenc

A világon sehol nincs még egy olyan nyelv, ami akkora arányban tartalmazna ősszavakat, mint a magyar. Sem az élő-, sem a holtnyelvek tekintetében.

Egy 2002-es kutatás során a világ összes főbb élő- és holtnyelvét összehasonlították, mennyi ős etimon található (lásd alább, mi az) meg százalékosan a mai használatban. Pár érdekesebb ezek közül:

francia 2%

angol 4%

latin 5% (holtnyelv)

német 6%

ógörög 24% (holtnyelv)

türkmén 26%

magyar 68% (!)

Ebből is talán látszik, jellegzetes, tehetséges és különleges nép vagyunk. Mert felvértez a nyelvünk, kifejezi sokszínűségünket, ami a kultúránk alapja. A magyar az egyetlen, ahol a négy őselem közé még egy ötödik is jött. Ez pedig a ,,szer". Nem mai értelemben ,,gyógyszer", de akár így is tekinthetjük. Mondok viszont egy érdekesebb szót, amiben mint elem vesz részt: szerelem. Ezért mondták a magyarra, hogy mindig olyan szerelmes. A költőink költészete, a népdalaink nagy többsége erről az elemről szól, érdemes lesz talán egyszer ebbe is belemenni. De mondok még példát, mennyire visszanyúlik a magyar akár az őskorig is. Fa. Ősi szó. Miért? Már az őskorban fával fűtöttek, az ősemberek, ha hideg volt. Tehát mit csináltak? Fáztak. Mert mit csináltak? Fáztak! Érdekes szójáték ez, de remélem, átjön a lényeg. Tehát a ,,fa" és ..fázni" szavak is ősszavak, olyan szavak, amik megmaradtak, nem változtak eredeti formájukhoz képest. A magyar tehát megmaradt tisztaságában, míg minden más nyelv a világon csak böfögés ahhoz képest.

III. ok

Hallunk valamit, egyszer, ebből az egyszeri, egyedi példából pedig általánosítunk. De valami lehet, hogy csak addig helyes, amíg nem találkozunk ellenpéldával. Akkor az vajon ugyanúgy helyes vagy az már rossz? Mindegyik variáció előfordulhat.

Pl.:
Der Hund billt laut. -> Választékos, de kicsit régies hangvétel.
Der Hund bellt laut. -> Mai nyelvezet.
A kutya hangosan ugat.

Múlt időnél szintén:

Der Hund hat laut gebollen.
Der Hund hat laut gebellt.
A kutya hangosan ugatott.

Élnek olyan igék, amik eredetileg erősek, de ma már gyenge alakjuk is van és használt is. Minden német mondat magában rejtheti a cáfolhatóság lehetőségét. Ne feledjük! Ha valaki itt azt állítja, hogy csak az egyik, illetve csak a másik a jó, hazudik, pontosabban tájékozatlan. Persze egy idegen nyelvről van feltevésünk, egy rendszerre alapozzuk, feltételezzük, hogy egy rendszerre épül és értelmes rendszerre egy nyelv. Ez a némettel aztán baromira így van. Az angolban van egy szabály, a 75%-a annak kivétel, néha nem tudom, miért van szabály a nyelvben. Németben nincs így, legalábbis bőven nem ilyen arányban! A nyelvet először felismerjük, majd logikai rendszerbe ágyazzuk, ez az angolból kiveszett, óriási vakfolt, még a germán nyelveken belül is. Egy nagyon egyszerű példa: Minden germán nyelv összetett múltaknál az adott nyelvben ,,sein" igének megfelelő szabály alapján közlekedést, állapotváltozást és mozgást kifejező igéknél úgy képezi a múlt idős alakot, minta német.

Er ist gereist. - német

Hij is gereisd. - holland

Han er reist. - norvég

He has travelled. - angol

A norvégban a mai nyelvben kezd elavult lenni, de, aki ad magára betartja a szabályt. Az angolban nem elavultságról beszélhetünk. Még csak ki sem alakult a szerkezet, tehát sosem volt ,,He is travelled." vagy hasonló. Sokkal könnyebb lenne, ha ezeket egy kaptafára lehetne tenni. Egy általános új törvény, mindig valahogy magába kell foglalja a régit, hiszen legtöbb esetben, sőt szinte mindig, abból indítjuk ki a újat. Az angol nyelv pedig egy olyan bugyuta nyelv, hogy nem képes körülírni, amit akar mondani, hanem minden szituációra külön igeidőt használ, aminek a felét már képezni se tudja. Éles bírálat, főleg azokkal szemben, akik jól beszélnek angolul, minden tisztelem őket illeti, hogy nekik sikerült, én értem az angolt, csak fel nem foghatom.