Kihatással volt népdalainkra a német nyelv?

Az előző témát azzal a gondolattal zártam, mennyit egyszerűsödött az angol nyelv a némethez képest. Shakespeare óta annyit ,,romlott" az angol nyelv, hogy a Romeo X Juliet eredetiben egy mai anyanyelvűnek értelmezhetetlen. Ezzel szemben a német fele annyira sem megy át gyorsan ezen a folyamaton. A magyar pedig még lassabban. Mutatok ma egy példát, csak úgy érdekességként. Tudniillik, a magyar néprajzkutatás a Kazinczy-féle nyelvreformmal vette gyakorlatilag kezdetét. És ezzel szeretném egy kicsit népszerűsíteni a magyar néprajzi érdeklődést is. Hogyan alakult ki, mi vezetett hozzá, és plusz érdekességként elmondanám, és még a némethez is lesz köze. No, lássuk!

Hogyan változott a néprajzi érdeklődés különböző korokban, és, hogyan jutottunk el a magyar néprajztudomány megszületéséhez és annak a születésnek a folyamatához? Ehhez nem árt tisztában lenni alapszavak jelentésével, mint például a hagyomány vagy kultúra fogalma. A dán antropológus, Birket-Smith mondta, hogy tulajdonképpen az első ,,néprajzos" az már maga az ősember volt. Az az ősember, aki nevetve mesélte a társainak a szomszédos horda furcsa szokásait. Ez valóban simán elképzelhető, hogy már az őskorban is lehetett valamiféle érdeklődés, mellyel felfedezték a kulturális különbségeket, hogy a másik csoport az más, lényegében. Ha az ókorba tekintünk vissza, akkor esetleg eszünkbe juthat Julius Ceasar, aki könyvet írt a barbárokról, amennyit ő az ellenségről tudott, tudhatott. A ,,barbár'' szó akkori, latin jelentése a ,,dadogó" volt, mert érthetetlen volt a germán, barbár népeknek a nyelve számukra.

De nagy léptekben ugorhatunk tovább, és, ha a középkorba vetjük bele magunkat, nagyon sok európai utazó, akik járták a nagyvilágot és hozták a híreket mindenféle más kultúráról és más népről. Ne menjünk messzire, például Fráter Julianus barát, aki a tatárseregek hírét hozta IV. Bélának, az akkori magyar királynak, mely által volt némi időnk a veszedelemre felkészülnünk. De ott van Marco Polo, aki hatalmas utazásokat tett keleten és rengeteg információt hozott ő is támadó népekről. De, akár a XIV. században is az arab világban voltak nagy utazók, akik zarándokoltak és bejárták a fél világot, Mekkát, és leírásokat készítettek, némely magyarul is megjelent, lásd: Ibn Battuta zarándokútja és vándorlásai. Ibn 30 év alatt 120 ezer kilométert ment és ezt csak zárójelben jegyezném meg még egyszer, hogy az 1300-as évekről beszélünk. Ez egy hatalmas teljesítmény. Rengeteg idegen néppel és kultúrával találkozott, és ezeknek írott formában megmaradtak a nyomai, bár csak tollba mondta és nem ő írta, de rögzültek ezek a dolgok és fennmaradtak. Nyilván annak a kornak a tudósai valahogy próbálták értelmezni ezeket a távoli kultúrákat, valahogy magyarázni az átlag embernek és feldolgozni.

Ezt követően jön egy nagy, de nem várt fordulat, a XV-XVI. század, amikor Európai határai úgymond ,,tágulnak", és 1492-ben a spanyolok eljutnak Amerikába, a portugálok pedig megkerülik Afrikát, ezáltal Indiában lyukadnak ki. És ezeknek a felfedezett földrészeknek a népi kultúrája értelmezésért kiáltott. Ezek a beszámolók, útleírások viszont nem mindig voltak hitelesek, hiszen ,,Messziről jött ember azt mond, amit akar.", ennek eredményeképpen létrejöttek olyan történetek is, hogy az Andamán-szigeteken kutyafejű emberek élnek, farkuk van (hátul), és társai. Kereskedők és misszionáriusok beszámolóiból és élményeiből próbálták összerakni a teljes képet a kor tudósai. Eleinte az újonnan felfedezett kontinenseken élő embereket nem is tartották igazán embernek. Sok vita volt, lehet-e őket annak nevezni vagy sem. Ha nem, akkor mik ők? Mivel az egyház Európában nagyon erős volt és kimondta a tanítás, hogy embert nem lehet rabszolgává tenni. Az egyházi és egyéb viták után végül ,,vadembereknek" kezdték titulálni őket, tehát nem teljes értékű emberként gondoltak rájuk, ellentétben az európaival. Leigázhatóak voltak és munkára foghatóak is. Ám szép, lassan eljutunk időben a francia-felvilágosodásig, -amit 1789-ben megelőzött a Nagy francia forradalom- ez körüllengi az egész századot. Egy kis német: ,,Die Aufklärung ist der Ausgang des Menschen aus seiner selbstverschuldeten Unmündigkeit." Ez a mondat magában foglalja a lényeget, hisz magyarul: ,,A felvilágosodás az ember kilábalása a saját maga által okozott kiskorúságából." Lényegében itt arról van szó, hogy az európai ember NEM érzi jól magát a bőrében. Államból, egyházból, királyok jelenlétéből, mindenből elege van. Elvágyódás alakul ki. Ugye, lassan belépünk a Romantika korszakába, amire jellemző volt az elvágyódás, a szabadság utáni epekedés, az idealizálás, úgynevezett ,,árnyképek" kergetése. Röviden: Rájön az ember, hogy az akkori államszervezet az nem jó abban a formájában, elkezdte felértékelni a távoli kultúrák szerepét. Arra használták ezeket, hogy összehasonlítsák a rossz, európai, állami berendezkedésekkel. A  ,,vadember" alakja megjelenik már az irodalomban. Lásd: Voltaire-nek a ,,Candide" című regénye, ahol El Dorádo-t keresik, és az elvágyódás képe felsejlik. Aztán a ,,Huron" című művében egy francia emberrel beszélget Franciaország gondjairól egy huron indián. Aztán arra jutnak, milyen jó a huron társadalom, tükröt tartva a ,,vadember" alakjával az akkori francia ember elé, tulajdonképpen. Ez csak egy példa a sok közül, de kitűnő további demonstrálása ennek az irodalomban ,,Guliver" vagy a ,,Robinson Crusoe". A kérdés ugyanaz: Lehet-e államon kívül élni? Az irodalom által pedig ez a ,,vadember" alakja megváltozik, és Rousseau után szabadon már ,,nemes vadember" néven emlegetik. Egy erkölcsileg romlatlan, gáláns, ideálkép születik.

De, mi a helyzet olyan országoknál, ahol gyarmatok és kulturális idegenség viszont nincsenek? Na, ilyen például ennyi rizsa után Németország. Ezekben az országokban elkezdenek a saját társadalmuk felé fordulni és abban megkeresni azokat az értékeket, amik ezt a kort vezetik, tehát a saját népükön belül -a parasztságban elsősorban- keresik a kulturális idegenséget, de ugyanúgy megvan az elvágyódás, és egyfajta ideálkép utáni üldözés. Elkezdték tehát vizsgálni a parasztságot a XVIII-XIX. végén. Az a XVIII-XIX. század vége, amikor az európai köznép kultúrája válik az érdeklődés tárgyává. Kelta énekek, orosz epikus énekek, svéd, szerb, skót balladák felfedezése. A XIX. század elején próbálják meg rekonstruálni a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát. Ekkortájt kezdjük el mi magyarok is kutatni nemzeti értékeinket a parasztságban, merthogy szerte Közép-Európában ez történik, ahol nem volt gyarmat.

Németországban a XVIII. század végén Herder így fogalmaz: ,,Kétségtelen, hogy a költészet, különösképpen pedig a dal, kezdetben teljességben nép hangvételű, azaz könnyed, egyszerű volt, minden szava, kifejezése a gazdag és mindenki által érthető természet, a sokaság nyelvén szólalt meg." A mondat lényege tehát, hogy Herder szerint a paraszti és népi kultúra az maga a természetesség. A ,,kultúra" szót még nem igazán használták viszont erre, sokkal inkább természeti költészetről beszéltek. Ő fogalmazza meg azt a kifejezést is, hogy ,,Volkslied", vagyis: népdal. Eddig a pontig ez a szó a mi nyelvünkben 1782-ben főleg, de a német nyelvben sem szerepelt. Hamarosan a mi nyelvünkbe is bekerült (1810-es évek közepe) maga a ,,népdal" szó, előtte csak ,,pórdal" vagy ,,dana/ danl" elnevezéssel illeték. 

Révai Miklós felhívása 1782-ben a pozsonyi Magyar Hírmondóban: ,,Tudva vagyon, minémű nagy szorgalmatosággal gyűjtögetik az Ánglusok és a Francziák, nem tsak az önnen magok eleiknek régi verseiket s énekjeiket, hanem a távoly lakozó népekéit is. Az Olaszoknak hasonló igyekezetek nem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-e előhoznom? Holott mindenek, valakik ezeknek nevezetesebb könyveiket olvasták, gyakorta észre vehették, minémű nagy betsben légyenek nálok a régi Német históriás, mesés s több afféle énekek. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájában forogni szokott régi versekenn, mellyeknek Volkslieder a nevezetek? Ezeket pedig leg-inkább attól az időtől fogva kezdették elő-keresni s haszonra fordítani, mióta az ő saját nyelveket, s azonn, az ékes tudományokat láttatoson gyakorolyják."

Ezt a szöveget érdemes történelmi szempontból is megvizsgálni, mit akar mondani ezzel az Úr. Egyrészt angolok, franciák, olaszok és németek ne csak a saját és más népek kultúráját is gyűjtötték már. Másrészt 1764-ben II. József lesz az uralkodó Magyarországon, aki a latin után államnyelvé teszi a németet. Ez előtt már pedzegették a nyelvújítást, de most aztán teljesen felhördül a lakosság és nem értenek egyet azzal, hogy a magyar nyelv ugyan, miért nem alkalmas arra, hogy államnyelv legyen? Addig a latin volt az állam, vagy pontosabban a bürokrácia nyelve. És ezen döntés után jött egy nagy hullám, ha nem alkalmas a magyar nyelv, akkor változtassuk meg. És ez vezet a Kazinczy-féle nyelvújításhoz. Az előbb említett Révai Miklós felhívást tesz a magyar értelmiségnek, hogy gyűjtse össze a magyar szövegeket, népdalokat, ugye akkor még nem így hívták őket. Miért fontos ez? Mert abból tudunk tanulni, azt tudjuk megőrizni, amink van. Az szép magyar szó, hogy ,,hagyomány", amiben benne van a ,,hagy" szó, szépen mutatja, ránk hagyták az elődök, mi pedig majd ráhagyjuk az utódokra ezt. És Révai is a felhívása tehát arra irányul, hogy szeretné, hogy a magyar nyelv legyen maga a hivatalos. Ennek az első népdalgyűjtési felhívásnak említésre méltó foganata igazán nem lesz, de nincsen tisztázva a népdal fogalma, így mindenféle városi és egyéb dalokat is gyűjtenek. A népies műdalok sem voltak elkülönítve a valódi népdaloktól. Később ugyanúgy lesznek hasonlóan gondolkodó emberek.

Például Csokonai Vitéz Mihály, aki 1803-ban a következőket mondotta volt: ,,Magyarjaim! Literátorok! Ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a rabotázó együgyű magyart az ő erdeiben és  az ő szkíta pusztáiban, hányjátok fel a gyarló énekeskönyveket, a veszekedő prédikációkat, a szűr bibliopóliumon kiterített szennyes románcokat, hallgassátok figyelemmel, a danoló falusi leányt és jámbor puttonost..."

Látszik, rózsa Romantika, ugye.

De idehozhatjuk Kölcsey Ferencet is 23 évvel később: ,,Úgy vélem, hogy a való nemzeti poézis eredeti szikráját a köznép dalokban kell nyomozni, szükség tehát, hogy pórdalainkra ily czéllal vessünk tekintetet."

A nemzeti költészet gyökere tulajdonképpen a népzene, ahogy ő mondja. Tehát a nép kultúrája egy ősi, hamisítatlan természetesség. A népi kultúra új formavilágot nyit meg. Eposzok mintájában hősköltemények születnek, népballada mintájára pedig műballada. Modell értékűvé válik a természeti költészet. És ne feledjük, hogy a XIX. század elejéről beszélünk, amikor is Magyarország függetlenedni akar Ausztriától, zajlik a nemzet konstrukciója, ami ahhoz kell, hogy el tudjunk szakadni Ausztriától. Nagyon sokszor visszanyúlnak a parasztsághoz, népköltészethez a nemzetté válás ürügyén.

De visszatérve megint Németországra is picit, -mert nem csak nálunk van erre igény- a Grimm testvérek elkészítik a német mitológiát, miáltal ők is visszanyúlnak a múltba és szintén a Romantikának a része ez a múlt felé való fordulás. A Grimm testvérek kezdik el a XIX. század elején a németországi népmeséket összegyűjteni. És az ő tevékenységüknek a mintájára aztán nagyon sok mesegyűjtemény születik szerte Európában. A nemzeti ideológiák szerveződésében mindent, ami népi és régi, az nemzeti lett ebben a korszakban és ezzel a hagyományi felértékelődéssel Magyarországon is sikerült ezt használva megkonstruálni a nemzetet. 1844-ben a magyar lesz az államnyelv. Érdekes látni egyébként, hogy a mi nyelvünk változott, de még azt is nagy részben értjük, amit közel 300 éve írtak. Ez az értelmezés angolban lehetetlen, a németben elcsíphető.