Nyelvtani esetek az óangolban

Egy germán nyelv stabil alapja a nemekben és az igeidőkben nyugszik, na, meg egyébként minden nyelvnek, nincs ez másképpen az óangolban sem. A mai angol felgyorsulása kb. 3-400 évvel ezelőtt kezdődhetett, tehát nagyjából az 1600-as évek elejéig viszonylag az azt megelőző évezred elejétől, de leginkább a Nyugat-Római Birodalom bukása (476) után viszonylag sokáig stabil volt a szabályrendszere.

Aki ma angolul beszél, kapaszkodhatna, de ez nem csak azért fontos vagy érdekes, mert a mai angol nyelv fele annyira se hatékony, mint volt. Hanem mert sokan azt sem tudják, hogy létezett. Már pedig, ha egy félkarú ember elvégzi a cselló akadémiát, akkor baj van, mert az ezen logika mentén tanuló emberek egy hónap tanulás után kiadnak 6 könyvet két év alatt. 

Az ilyen ember nem ért semmihez, csak beszélni tud és csak egy kupac szart hagy maga után. Aki konyít egy kicsit a matekhoz: Kiszámolták már mennyit szarik egy ember? Sokat. Lehetne mondani, miért fontos ez is, írja meg a könyveit, ha akarja. Persze! Aztán mindenki hülye lesz, mert az ember megveszi a szart. Ez a szép a demokráciában, saját magunk jogán maradhatunk hülyék, ha egyszerűen fogalmaznak, azt értjük csak meg, pl.: ,,A németben ragozzuk az igéket." Eddig oké, de, ha már azt mondjuk, hogy ,,A németben igemódban, igeidőben, számban és személyben ragozzuk az igéket.", na az már nehéz.

Ezért nagyon sok esetben látom, hogy csak az első mondat hangzik el, de a német szót be lehet helyettesíteni más nyelvre, vagy a ragozni és ige szavakat is más szavakra. És meg is születik a szar. Kell, hogy tudjuk, mi volt előttünk. Elemi, eszményi és gyakorlati szinten is. Mert egyébként a táncban is akkor úgy forgatnám a lányt, mint kulcsot a rozsdás zárban. És ütni tudnék, mint a kakukkos óra, amikor valaki azt mondja, hogy ez sok, vagy ez nem fontos, de az! Mert az alap a múltban gyökeredzik. Most képzeljétek el, hogy nem én forgatom a lányt tánc közben, hanem magától forog. Ezt az előző mondatot nem is biztos, hogy komolyan gondoltam.

Titkon mindig abban reménykedem, hogy egyszer az is elolvassa, akinek ebből a sorokból tanulni kéne. És ezért erre fogadást kötöttem magamban, de elvesztettem. Sose lesz ilyen, az viszont bizonyos, hogy az angolban is voltak nyelvtani esetek, illetve vannak is, de a mai nyelv, a belső inerciája okán, nem képes őket olyan komplex módon kifejezni, mint a német.

Alanyeset (nominative)

Az alany köré épülő eset, mindig azt a szereplőt jelöli a mondatban, aki végzi a cselekvést, vagy akire a cselekvés irányul. Az alany kifejezi a mondatban a cselekvő szintaktikai (a mondatok szerkezetével és azok elemeinek egymáshoz való viszonyával foglalkozó nyelvtudományi ág) szerepét. Nyelvtanilag az alany mindig a mondat igei állítmánya előtt helyezkedik el, és a cselekvés alanyát vagy annak állapotát fejezi ki.

ic - én

thou - te

he/ heo/ hit - ő

wē - mi

yē - ti

thiey - ők

Érdekessége az óangolnak, hogy a mára tejesen kihalt, keleti germán nyelvekhez hasonlóan, viszonylag sokáig fent tudott maradni a duális (kettős) szám:

wit - mi ketten

gē - ti ketten

Ez azért egy elég érdekes és egyedi dolog, amikor egyszerre hivatkozik két emberre a beszélő, és ilyenkor félreérthetetlen, hogy csak két emberről van szó, amit a ,,wē" és ,,yē" nem fed le teljesen. 

Határozott névelők:

se (hímnem, egyes szám)

seo (nőnem, egyes szám)

dæt (semleges nem, egyes szám)

dā (többes szám, mindkét nem)

Határozatlan névelők:

ān (hímnem, egyes szám)

āne (nőnem, egyes szám)

ān (semleges nem, egyes szám)

Tárgyeset (accusative)

A tárgyeset a cselekmény közvetlen hatásának alanyát jelöli. Az ilyen esetben lévő főnév az ige által közvetlenül érintett objektumot vagy személyt fejez ki.

mē - engem

theec - téged
(később thee)

hine/ hie/ hit - őt

ūs - minket

ēow- titeket

thiey - őket

Mondanom sem kell talán, de nem csak az alanyeset személyes névmásai hasonlítanak a németre.

Határozott névelők:
done (hímnem, egyes szám)

dā (nőnem, egyes szám)

dæt (semleges nem, egyes szám)

dā (többes szám, mindkét nem)

Határozatlan névelők:

ān (hímnem, egyes szám)

āne (nőnem, egyes szám)

ān (semleges nem, egyes szám)

Részes eset (dative)

A juttató eset azokat a személyeket vagy dolgokat jelöli, akiknek vagy amiknek valamilyen előny vagy hátrány származik a cselekvésből. A részes eset kifejezi a közvetett hatást, vagyis azt, akinek a cselekvés valamiféle hasznot, jót, vagy éppen hátrányt jelent.

mē - nekem

dē - neked

him/ hie/ him - neki

ūs - nekünk

ēow- nektek

thiem - nekik

Határozott névelők:
dām (hímnem, egyes szám)

dār (nőnem, egyes szám)

dām (semleges nem, egyes szám)

dān (többes szám, mindkét nem)

Határozatlan névelők:

ān (hímnem, egyes szám)

āne (nőnem, egyes szám)

ān (semleges nem, egyes szám)

Birtokos eset (genitive)

Azt jelöli, hogy valakinek mi a birtoka, azaz kinek van valami. Ez az eset az egyes vagy többes számú birtok viszonyát fejezi ki a mondatban, és kapcsolódhat egy másik főnévhez.

Először a birtokos névmásokat:

mye - az én valamim

thye - a te valamid

his/ hier/ his - az ő valamilye

ūre - a mi valamink

ēower - a ti valamitek

thīera - az ő valamijük

Most pedig a birtokos személyes névmások:

min - enyém

din - tiéd

his/ hiers/ his - övé

ūre - miénk

ēowers - tiétek

thīeras - övék

Határozott névelők:
dæs (hímnem, egyes szám)

dār (nőnem, egyes szám)

dæs (semleges nem, egyes szám)

dār (többes szám, mindkét nem)

Határozatlan névelők:

ānes (hímnem, egyes szám)

āner (nőnem, egyes szám)

ānes (semleges nem, egyes szám)

Az óangol nyelvben tehát a névelők formája a főnév nemétől, számától és esetétől függött, és a határozatlan névelők is különböztek attól, amit ma használ a nyelv. Ez a rendszer az óangolra jellemző volt, és az újkori angolban már elnyerte a sokkal egyszerűsített formát, amit ma ismerünk, de fontos, hogy ebből fejlődött ki a mai. Egy-két alaknál ez látszik is.